Puncs Torta
Piskóta: Kettőt kell a következőből készíteni:
10 db tojás
22 dkg liszt
22 dkg cukor
fél csomag sütőpor
1 dl olaj
Tojásokat ketté választom.
A sárgáját a cukor 2/3 részével kikeverem habosra, majd hozzá teszem az olajat és tovább keverem.
A fehérjét a maradék cukorral kemény habbá verem.
A sárgáját 1 kártya fehérje habbal lazítom. Rá rakom a többi habot is. ( még nem keverem)
A lisztbe belekeverem a sütőport. Majd ezt a keveréket apránként rászórom a habra miközben óvatosan, lazán, nagy mozdulatokkal keverem.
Ki vajazott és ki lisztezett formában 180°C fokon 40-45 percig sütöm.
Az egyik tortakarikát 3 -ba vágom. Középső részt kiveszem elfelezem, majd a másik torta karikát is elfelezem.Egyenlő részre osztom. Nagy kockákra vágom.
Puncs töltelék:
Hígító cukoroldatot készítek.
1 kg cukorhoz 3,5 dl vizet adok amit forráspontól számítva kb. 10 percig főzök, közben citromhéjat reszelek bele. Megfelezem, (két akkora tálba, amibe majd a piskóta is belefér). Egyik tálba a cukor oldatott pirosra színezem. Mindkettőbe teszek rumba áztatott mazsolát, és rumot is. Piskótát gyorsan beleforgatom, hogy jól beigya, majd a két felet egybe keverem.
Betöltés:
A piskóta karika alsó lapját beleteszem a formába, és felmelegített barackízzel ( vagy lekvárral) lekenem. Ráhalmozom a tölteléket, amit jól belenyomkodok (bátran), hogy ne legyen benne üres rész, se középen, se a szélén.
A tortakarika felső lap alsó részét is lekenem barackízzel majd ráteszem a tetejét. Ha van a formának alja azt rátesszük a tetejére és 2 kg súlyt teszünk rá. Legalább egy fél napig, de legjobb ha 1 napig hűtőbe tesszük és préseljük.
(Ha nincs formának alja, akkor mindenféle képen olyan tetőt találjunk ami a karikába belemegy és nem a szélén támaszkodik. A súly kell, akár cukor, akár só, megteszi.)
Préselés után, felforrósított baracklekvárral körbe kenem a tortát.
Díszítés:
Ha eredeti díszítést szeretnénk akkor ajánlani tudom a boltban kapható, rózsaszín színű cukormázat. Por alakban kapható, van több színben. Azt a hátoldalon leírt módon megcsináljuk és kész is.
Lehet a teljes tortát fedni vele, vagy akár a képen látható módszer alapján, mikor csak a tetején van máz és az oldalán darált keksszel van fedve.